A korszellem az atomizált, önérvényesítő egyéneknek és a versenyszellemnek kedvez , amivel kirekesztjük magunkat az egymással való együttműködés lehetőségéről. 
Ha csődöt mond egy kapcsolatban az egymással kiegészülő házastársi viszony , akkor mindkét fél a saját igaza megvédésére összpontosít. a szerelemben pedig nem fér bele az ellenségesség a versengés a kioktató attitűd . Az együttélésben kölcsönös alkalmazkodás szükséges. E nélkül nincs sikeres közös élet. Pedig a mai kor üzenet és a kompromisszumkészség között ellentét feszül. „Kényeztesd az egód ! Képviseld az érdekeidet! Fontos az önérvényesítés. „ Halljuk minduntalan. De a jól-létünkhöz társ is kell. Vajon mért fordulnak értelmes , jó külsejű emberek a társközvetítőhöz? Mert kevés a tartalmas emberi kapcsolat .Megtanultuk-e , hogy figyeljünk a másikra,a vágyaikra , képesek vagyunk alkalmazkodni? Ha az egyik fél permanensen megmondja a tutit , az ő játékszabályai szerint működik minden , a másik pedig beletörődik , akár a békesség kedvéért, felborul az egyensúly , és a végén megalkuvóvá válhat . Alárendeltnek érzi magát, kezdi elveszíteni személyiségét , nincs szabad akarata , amit érvényesíteni tudna. Ettől egyre elégedetlenné és boldogtalanná válik. Ilyenkor jelentkezhetnek a betegségek is , hiszen a pszichénk hatással van testünkre is. Nem kell mindenáron fenntartani a tartós, boldog társkapcsolatok mítoszát.
Persze ha valaki szeret alárendelt lenni, és örömmel végzi a ráosztott munkák tömkelegét,az is érthető, mert nem a feladat és az utasítás számít, hanem a hozzá fűződő, mentális viszony, azaz, hogy mit gondolunk az adott feladatról.
És az sem érdektelen tényező, hogy a másik értékeli, hálás-e mindezért társának. Ha ezért tiszteletet kap, rendszeresen kifejezi megbecsülését, az mindkét félben növeli a kapcsolattal való elégedettséget.

Ujvári Rita